Hogyan reagálj, amikor a lányod „belédszáll”

A lányunk tud mondani olyan dolgokat, tud úgy viselkedni, ami néha nagyon fáj és rosszul esik. Tudjuk, persze, hogy legfontosabb, hogy szeressük, meg igen, gyerek még, mégha kamasz is… de mit kezdjünk azokkal a nehéz érzésekkel, amik mégiscsak ott kavarognak bennünk? Lehet ez elkeseredés, harag, tehetetlenség, fájdalom, vagy bármi más.

Ilyenkor nagyon el tud borítani minket a harag: hogy képzeli?!?! Vagy épp a kétségbeesés: mintha mindaz a szeretet, amit beletettünk, a fél életünk hiábavaló lett volna. És ott van a tanácstalanság is, hogy mit kezdjünk ilyenkor, hogyan éljük túl ezt a helyzetet (meg ezt az időszakot…) ép elmével és ép lélekkel?

Próbáld meg ne személyesnek venni

Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni. Amikor a kiskamasz lányod azt kiabálja, hogy „Gyűlöllek!”, vagy a kamaszod azt ordítja, hogy „Még egy börtönben is jobb lenne, mint itt, legszívesebben elköltöznék!”… hát ilyenkor nehéz nem úgy érezni, hogy ez nem neked szól.

Ilyenkor könnyű elfelejteni, hogy serdülőkorban a gyerekednek átalakul az agya. Emiatt a (kis)kamasz lányod sokkal erősebben éli meg az érzelmeit: a haragot és a szomorúságot csakúgy, mint az agressziót és az izgalmakat. Ugyanakkor a racionális gondolkodásért, az önuralomért és józan ítélőképességért felelős, irányító agyterület csak jóval később épül ki egészen, a húszas éveik elejére.

Már az is segíthet, ha ezt rendszeresen tudatosítjuk. Ettől még ezek a puskaporos helyzetek nagyon érzékeny pontjainkat tudják eltalálni. Mindannyian hordozunk magunkban gyerekkorunkból származó sebeket, hiányokat. A gyerekeink elképesztő érzékkel tudják ezeket a piros gombjainkat nyomogatni.

Éppen ezért ezek a helyzetek, amelyek olyan érzékenyen érintenek, pontosan azokat a területeket jelzik, ahol dolgunk van saját magunkkal. Ahol érdemes megkérdezni magadtól: mi az, ami annyira fáj ebben? Lehet, hogy úgy érzed, nem vagy elég jó anya. Hogy nem értékelnek, pedig mennyit beletennél. Hogy nagyon egyedül küzdesz mindennel.

Ezeknek az érzéseknek, gondolatoknak általában megvan a gyökere a gyerekkorodból. Érdemes utánamenni annak, ami felmerül – akár naplóírásban, vagy segítő beszélgetés folyamatban, a fókuszolás módszerében, önismereti csoportban vagy terápiában. A gyerekünk kamaszkora kiváló terep a saját személyiségfejlődésünkhöz.

Lépj ki egy kicsit a helyzetből

Amikor nagyon „beléd áll”, amit a gyereked a fejedhez vág, és elkezd felmenni benned a pumpa – legszívesebben te is ordítanál, és a fejéhez vágnál valami bántót. A tehetetlenség könnyen arra ösztökélne, hogy hadd fájjon neki is. Ilyenkor érdemes inkább kicsit kilépned a helyzetből.

Mondhatod azt, hogy „Most mindketten nagyon idegesek vagyunk. Adjunk egy kis időt magunknak, hogy lecsillapodjunk, és értelmesen meg tudjuk beszélni a dolgot.” Vagy ha úgy érzed, erősen presszionál, hogy döntést csikarjon ki belőled: „Tudom, hogy most szeretnéd, ha válaszolnék, de nekem ehhez szükségem van egy kis időre.”

Lehet, hogy ott helyben is meg tudod tenni, de akár arrébb is mehetsz, hogy egy kicsit magadra figyelj, érzékeld, mi van a testedben. Érezd meg, hogyan feszülnek az izmaid, hogyan ráncolod a homlokod. Vedd észre a lélegzésedet, és kövesd az útját, ahogy veszel néhány mély lélegzetet. A mély lélegzetvételekkel azt üzened a testednek, hogy biztonságban vagy.

Figyeld meg, milyen érzés van benned és hogyan jelenik ez meg a testedben. Fordulj szerető együttérzéssel saját magad felé – szabad így érezned, akármi is van benned. „Ez most nehéz. Nagyon rosszul esett.” „Van egy részem, amelyik legszívesebben lekeverne most egy pofont.” „Nagyon elegem van most a gyerekemből, van egy részem, amelyik látni se akarja.” „Most nagyon egyedül érzem magam, és nem tudom, mit tehetnék.”

Ez a röpke szünet nem jelenti azt, hogy feladod, hagyod, hogy ő győzzön, vagy elmenekülsz a konfliktus elől. Ha elfogadóan együtt vagy a saját érzéseiddel, együttérzően „odaállsz” magad mellé, ha ott vagy mindazzal, ami a testedben megjelenik…akkor ezek a feszítő érzések oldódni fognak. Ha egy pár perc múlva újra felveszed a fonalat, akkor sokkal nyugodtabban tudod majd folytatni a helyzetet, és nagyobb eséllyel tudtok érdemben továbblépni.

Fókuszálj az „utáná”-ra is

Lehet, hogy elsődleges feladatodnak azt érzed, hogy ne veszítsd el nagyon az önuralmad. Bármilyen indulatokat, érzéseket ébreszt benned, ahogy a lányod viselkedik, amit a fejedhez vág, azt ne öntsd kontrollálatlanul a fejére. Nyilván ez sokszor nagyon nehéz a gyakorlatban. Ugyanakkor mégis te vagy a felnőtt, aki (elvileg) mintát mutat az érzelmi önszabályozásra.

De érdemes tudatosítanod: az is nagyon fontos, ami következőleg történik. Hiszen amíg magas a feszültségszint, amíg a stresszreakciók miatt mindketten ellenséget láttok egymásban, addig kevés esély van arra, hogy meghalljátok, mi is van a másikban. Mi is az igazi probléma, amit meg kellene oldani.

Ráadásul az átalakuló agya miatt a lányodat elsöprik az érzelmei, a racionális agyközpontjai még nem tanulták meg, hogyan kezeljék a heves érzelmeket. Hiába magyaráznád neki az érveidet, amíg érzelmileg beszűkült állapotban van, nem fogja megérteni. Csak az éri el, ha azt érzi: a feszültség ellenére is kapcsolódsz hozzá.

Ha te tudod keretek között tartani a felhorgadó érzéseidet, ez neki is segít lecsillapodni. Ha érzi benned a nyitottságot, hogy érdekel, mi van a viselkedése mögött, mivel küzd, mi nehéz neki, ez segít neki visszatérni a tudatossághoz. Neked pedig az a fókusz, hogy „ha ezen a ponton átevickélünk, utána már fogunk tudni kapcsolódni egymáshoz”, segít távlatokban gondolkodni és a maga helyén kezelni az összeütközést.

Mondd el, hogy rosszul esett

A szeretet nem azt jelenti, hogy szó nélkül mindent el kéne viselned. A szeretet azt is jelenti, hogy jelzed a lányodnak a határokat. Neki is szüksége van rá, hogy megtanulja, mit lehet, és mit nem egy kapcsolatban. Ha nem kap visszajelzést, honnan tudná, hogy ez nincs rendben? Nyugodtan jelezheted neki, hogy bántó számodra, ahogy beszélt veled:

„Látom, nagyon ki vagy akadva, hogy így kiabálsz velem. Ez rosszul esik nekem, nem tudom, mivel adtam rá okot. Nagyon felbosszanthatott valami. Szívesen meghallgatom, mi a gond, ha emberibb módon elmondod.”

„Látom, nagyon dühös vagy most rám. Nagyon szeretted volna, hogy úgy döntsek, amit elképzeltél magadnak. Szívesen meghallgatnám, miért fontos ez neked ennyire, és mi van benned. Ugyanakkor nehéz figyelnem rád, ha így kiabálsz velem, és megtámadva érzem magam. Fújjuk ki magunkat egy kicsit előbb.”

A gyereked elsősorban tőled tanulja, hogyan viselkedjen egy kapcsolatban. Ha sikerül megőrizned felé a tiszteletet, egyben jelzed az elvárásaidat, miközben nyitott vagy arra, amit a viselkedésével üzen – akkor ez lesz számára a minta, amit lassan megtanul.

Tudd, hogy szüksége van rád

A lányodnak átalakul a teste, az agya, változnak benne a hormonszintek, meg kell felelni az iskolában, komoly harc folyik a lányok között a csoporton belüli helyekért, nyomott hagyott rajta a covid, most meg háború van a szomszédban… sok feszültség gyűlik fel benne. Persze, a tanárok felé meg a barátai előtt tartja magát. Az iskolában nem adja ki a nehéz érzéseit, nehogy rossz véleménnyel legyenek róla.

De amikor hazaér, kienged. Otthon, ahol tudja, hogy te elfogadod és szereted, végre kibuggyanhat belőle az egész napos feszültség – akár valami apróság kapcsán. Az undok viselkedése, a fájó, bántó szavai mögött valójában nagy szüksége van rád. Hogy tudja, hogy mindennek ellenére szerethető.

Annyi kérdés kavarog benne, annyi mindennel küzd: „Ki vagyok én, ki akarok lenni, hol a helyem az életben?” „Elég jó vagyok akkor is, ha nem tartozom a menő lányok közé / ha nem megyek versenyekre / ha nem hívnak randizni?” Egyszerre szeretne nagy és független lenni, és közben meg van rémülve attól a világtól, ahol egyedül kell megállnia a lábán.

Ha nem hagyod magad (nagyon) felhúzni, nem hagyod, hogy elvigyenek az indulataid, ha meghallod, mi van a tenyérbemászó viselkedése mögött – akkor jónak és értékesnek fogja érezni magát. És ha jónak és értékesnek érzi magát, akkor tudja majd egészséges módon megtalálni a helyét a világban.

Ehhez valószínűleg dolgod van magaddal. Azzal, amit gyerekkorodból hozol a hátizsákodban. De ez egyben esély is. Azok a piros gombok, amiket a (kis)kamaszod nyomogat, lehetőséget adnak, hogy régi, fájó, elfogadásra, szeretetre vágyó sebzett részeid gyógyulhassanak.