Így vértezd fel a gyerekedet a szexuális abúzussal szemben
Abúzus. Minden ötödik gyereket érint a statisztikák szerint. Vagy többet, mert nem mindenki mondja el.
Én például felnőttkoromig nem beszéltem senkinek arról, hogy fiatal kamaszlány koromban egy férfi a lépcsőházban megfogdosta a mellemet. Ellöktem és elrohantam, de teljes képtelenségnek tűnt, hogy erről bárkinek mondhatnék valamit. Akár otthon, akár máshol.
Hogy miért?
Nagyon egyszerű – utólag
Nem voltak rá szavaim, amikkel elmondhattam volna. Már nem voltam kicsi gyerek, de mégis értelmezhetetlen volt a helyzet. Hiszen a felnőttek azok FELNŐTTEK, tudják, mit csinálnak. Ha egy felnőtt ilyet megtehet, ha ezt kimondom, hogy megtörtént, akkor szétesik a világ rendje és én ott maradok a romok alatt.
Jobb volt ezt gyorsan és nagyon alaposan elfelejteni, hosszú évekig. Amíg aztán (már felnőttként), találtam szavakat, amivel ki tudtam mondani, és találtam embereket, akiknek ki lehetett mondani.
Azt hiszem, másoknak is vannak hasonló élményei. Sokkal nehezebbek és súlyosabbak is. Amikből gyógyulnak, gyógyultak, de a lenyomatok azért ott vannak egy életen át.
És nagyon reméljük, hogy a mi gyerekünket senki nem fogja bántani. Hogy rögtön elmondja nekünk, ha netán valaki mégis ártó szándékkal kezdene közeledni felé. De a puszta reménykedésnél szerencsére sokkal többet tehetünk azért, hogy ne legyen kiszolgáltatott.
És fontos is, hogy tegyünk! Mert szexuális abúzus nem csak gyerekotthonban történhet.
-
Kicsi korától kezdve tanítsd rá, hogy beszéljen az érzéseiről
Az érzések tudatosítása és kifejezése az egyik legfontosabb dolog, amit a gyerekeknek meg kell tanulniuk. Ha a gyereked tud beszélni az érzéseiről, az segít neki felismerni, amikor valami nincs rendben. Ez egy alapvető készség, amely segíthet megelőzni a szexuális bántalmazást.
Hallgasd figyelemmel és megértéssel, ha el akar mondani valamit! Fontos, hogy érezze, hogy a szülei készek meghallgatni őt. Az aktív hallgatás és az együttérzés kifejezése erősíti meg benne azt a hitet, hogy bármikor fordulhat hozzátok, ha szüksége van rátok.
-
Beszélgess vele a testéről
A testtel kapcsolatos tudatosság és ismeretek szintén nagyon fontosak a biztonság szempontjából. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy a testük az övék, és senkinek nincs joga ahhoz, hogy azt illetéktelenül megérintse.
A pontos megnevezések ismerete ráadásul abban is segít, hogy ha neadjisten mégis történik valamilyen határátlépés, pontosan el tudja mondani, mi is történt konkrétan.
-
Vannak „helyénvaló” és „nem helyénvaló érintések”
Az érintések besorolása nem mindig egyszerű, de elengedhetetlen a gyerekek biztonsága érdekében. A témával kapcsolatban gyakran beszélnek „jó érintésről” és „rossz érintésről”, de ez a megközelítés nem mindig egyértelmű a gyerekek számára.
-
Tanítsd meg nemet mondani!
A nemet mondás képessége az önállóság és a biztonság alapvető része. Hányan is küzdünk azzal felnőttként, hogy nehezen húzzuk meg a határainkat?… A gyerekeknek tudniuk kell, hogy kiállhatnak magukért, és ezt be is kell gyakorolniuk.
De ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy a felnőtt az abszolút tekintély, akinek mindig igaza van és minden körülmények között engedelmeskedni kell… akkor ez csapdába sodorhatja. Így ugyanis nehéz helyzetbe kerülhet, ha egy felnőtt visszaél a hatalmával.
-
Biztonsági háló megbízható felnőttekből az abúzus ellen
Minden gyereknek szüksége van egy megbízható felnőttekből álló biztonsági hálóra, akikhez bármikor fordulhatnak. Ezek a felnőttek lehetnek családtagok, tanárok, szomszédok vagy más, a gyerek életében jelen lévő személyek.
Választhattok valakit pluszban a nagyobb családban is, vagy egy barátja/barátnője anyukáját is: A nagyobb család vagy egy közeli barát szülei szintén jó választás lehetnek. Fontos, hogy a gyerekek több forrásból is támogatást kapjanak.
+1 Bónusz: Beszélgess vele a szexualitásról!
Azok a gyerekek, akik kiskoruktól kezdve hallanak a szüleiktől a szexualitásról, védettebbek a szexuális abúzussal szemben. A nyílt és őszinte kommunikáció ezen a téren segít a gyerekeknek hogy megértsék, mi helyes és mi nem, és hogy bátran kérdezzenek, ha valami nem világos számukra.
Ha ezeket megteszed, nagymértékben lecsökkented az esélyét, hogy a gyereked szexuális bántalmazás áldozata legyen. Az ilyen módon előre átgondolt és tudatos szexuális nevelés erős alapot nyújt a gyereked biztonságához és jólétéhez. A legfontosabb, hogy érezz: mindig van kihez fordulnia – és mindenkinek, így neki is jár, hogy tiszteletben tartsák a testét és az érzéseit.