Hogyan beszélj a gyerekeddel a háborúról?
Nem tudjuk kivenni a gyerekeinket abból a világból, ami körülveszi őket. Bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk megóvni a gyerekeinket az élet valóságától. Beszélgetnünk kell velük arról, ami történik. Tőlünk kell halljanak róla, mert mi jelentjük számukra a biztonságot a hirtelen bizonytalanná váló világban.
Sokan azzal töltöttük a napot, hogy a munkahelyi, otthoni teendők mellett megpróbáltuk felfogni a hihetetlent. Bújtuk a mobilon a híreket, és hitetlenkedve próbáltuk összerakni a kollegákkal, családtagokkal óráról órára, mi is zajlik a határ túloldalán.
Annyira reménykedtünk, hogy csak fegyvercsörgetés lesz, és végül békés módon ér véget a helyzet. Sokkoló volt a hír, hogy megtörtént. Hogy tényleg kitört a háború Európában, egy velünk szomszédos országban – ahol ráadásul sok magyar is él.
Először magunkkal van dolgunk
Ahhoz, hogy a gyerekeink számára biztonságot tudjunk jelenteni, először a saját érzéseinkkel kell tisztába jönnünk. Szembenéznünk azzal, milyen szorongások, milyen félelem, elkeseredettség vagy éppen düh ébred bennünk. Akár gyerekekkori nehéz emlékek is felbukkanhatnak bennünk, hogyan is éltük meg annak idején a délszláv háborút.
Én például sírtam, amikor reggel olvastam a híreket, és nem akartam elhinni. Aztán elkezdtem szorongani, ahogy előjöttek bennem a világháborút kamaszként megélt szüleimtől hallott történetek. Hogy ez történik emberekkel itt a szomszédban, hogy ez velem is megtörténhet.
Majd hosszú órákra erőt vett rajtam a letargia és a kétségbeesés, hogy még mindig erre vagyunk képesek mi emberek, a teremtés koronái. Végül megjelent bennem a remény is: hiszen azt láttam a szüleimtől, hogy a vészterhes időket is túl lehet élni, és minden megpróbáltatásból fel lehet állni.
Ha nekünk, felnőtteknek ilyen sokkoló, nehezen integrálható, ami történik – milyen lehet ez a gyerekünknek? Hogyan hat rá, ha a folyamatosan ömlő hírek kontrollálatlanul rázúdulnak? Nincsenek eszközei, hogy kezelje ezt a helyzetet – éppen ezért nem is szabad hagynunk, hogy ez megtörténjen.
Fontos cél, hogy megszűrjük a gyerekünk számára az információkat. Keretet adva a számára, amiben elhelyezheti, értelmezheti a mindannyiunk számára nehezen értelmezhető eseményeket. Korosztálynak megfelelő módon, nyitottan a kérdéseire, miközben érzelmi biztonságot nyújtunk a számára. És valószínűleg újabb és újabb beszélgetésekre lesz szükség, ahogy napról napra változik a helyzet.
0-3 éves gyerekek
És hogy hány éves kortól kell ezt megtennünk? Lehet, hogy nem is gondolnánk, de valójában már egy csecsemőre vagy totyogóra is hatással lehet mindez. Ők még szoros közelségben vannak velünk, és könnyen átveszik a mi érzelmeinket. Így könnyebben érzékelhetik a mi feszültségünket, szorongásunkat.
Lehet, hogy a pici gyerekünk nyűgösebb vagy bújósabb lesz. Egy hároméves kor körüli, már beszélő gyereknél is könnyen lehetnek ilyen reakciók. Lehet, hogy dacosabb lesz, vagy épp kétségbeesetten belénk csimpaszkodik, akár elkezdhet újra ébredni éjszaka.
Fontos, hogy ha megterhelőnek is érzed, hiszen közben a saját nehéz érzéseiddel is foglalkoznod kell… mégis legyél ott a számára, és minél inkább szeretettel reagálj. Szüksége van arra a biztonságra, amit csak te tudsz megadni számára.
Ezt a biztonságot erősíti, ha figyeltek arra, hogy minél inkább megmaradjanak a napi rutin szokásos kereti. Hogy amennyire csak lehet, a megszokott, kiszámítható módon kövessék egymást a napi történések. Ami ismerős, ami kiszámítható, ami megszokott, az mind biztonságot jelent.
Óvodások
Egy óvodás gyerek számára a háború nem az a szörnyen ijesztő valami, mint nekünk. Nem tudja ugyanis, mit jelent ez a szó a valóságban. Neki erről az jut eszébe, amikor a királyfi a mesében csatába megy, vagy amikor a Lego katonákkal háborúsat játszik.
A mi fejünkben azonban megjelennek a képsorok a híradóból, a háborús filmekből, a történetek a nagyszüleinktől mondjuk ’56-ról. Végigfutnak bennünk a lehetséges kimenetelek, a menekültáradattól kezdve a fegyveres konfliktus határokon túlra terebélyesedéséig.
Érdemes ezt tudatosítanunk magunkban, nehogy mi zúdítsuk rá azokat az ijesztő dolgokat, amik különben lehet, hogy el se érnék. Akár meg is kérdezhetjük: „Szerinted mit jelent az, hogy háború?” Aztán amit mond, azt pontosíthatjuk, helyretehetjük.
Elmondhatjuk neki, hogy az országoknak van területük, és néha háborúznak egymással, hogy melyik terület kihez tartozzon. „Mint amikor az oviban a gyerekek összeverekednek egy játékon.” Fontos hangsúlyozni közben azt, hogy „ez messze történik, egy másik országban”. (Ne szomszéd országot mondjál, mert az ő számára a szomszéd a mellettetek levő lakás távolságát jelenti…)
Figyelj arra is, hogy ne nézzetek tévét vagy ukrajnai videókat a telefonon, amikor valamelyik gyereked a közelben van. Tudom, könnyebb ezt mondani, mint megtenni! De amit lát, azt már nem tudod kiradírozni a fejéből, és a háborús képsorok akár traumatizálhatják.
Az óvodások még mágikusan gondolkodnak, keveredik számukra a valóság és a képzeletük. Fontos, hogy segítsük a realitásba hozni, ami a fantáziájában megszületik abból, amit az óvónők beszélgetéséből elcsípett, vagy hogy Lacika a csoportban azt mondta, világháború lesz. Ha megkérdezed, ő hogyan képzeli a dolgokat, akkor segithetsz neki helyretenni, amit szükséges.
Iskolás gyerekek
Az iskolás gyerekek többsége nagy eséllyel hallott már arról, hogy háború van. Érdemes megkérdezni, mit hallott ma az iskolában, mi történt a nagyvilágban. Így esélyünk van megtudni, milyen félinformációkat hallott másoktól.
Egy iskolás gyerek már racionálisabban viszonyul a világhoz. Érdekli, hogyan működnek a dolgok, érdeklik a katasztrófák, akár háborúkról is szívesen olvas a mai sok okos ismeretterjesztő gyerekkönyvben. Könnyen lehet, hogy kérdezget a részletekről, hogy mi is történik ott, mennyire van messze, és hogy az ő apukájának is el kell-e mennie a háborúba.
Ugyanakkor még nem érett arra, hogy távol tartsa magától az érzelmileg megterhelő tartalmakat. Könnyen úgy értelmezheti, hogy mindez itt és most, néhány napon belül nálunk is megtörténik. Hogy ő maga személyesen fenyegetve van.
Ezért fontos megadnunk neki az érzelmi támogatást. Ideális az lenne, ha az otthoni védett környezetben történhetnének meg ezek a beszélgetések, és rajtunk keresztül szűrve hallana először minderről. De bárhogy is: ne árasszuk el az információkkal, részletekkel, mert az megterhelő lehet a számára. Inkább olyanokról beszéljünk, ami segít neki érzelmileg távolságot venni a helyzettől.
Megnyugtathatod azzal, hogy ez messze történik – még akkor is, ha a határhoz közelebb éltek. „Nem nálunk történik, hanem egy másik országban.” Ez így igaz jelenleg (és reméljük, hogy így is marad). „A mi országunk egy erős katonai szövetséghez tartozik, amelyik megvéd, ha bárki bántani akarna minket.”
Megoszthatod vele, hogy benned is van bizonytalanság, vannak benned kérdőjelek. Ugyanakkor fontos, hogy biztosítsd róla: ti itt vagytok egymásnak, segítitek és támogatjátok egymást, és mindig számíthat a családjára.
Kamaszok
A serülőkor az az életkor, amikor a kamaszok a gyerekkorból átlépnek a felnőttkor felé. Ilyenkor már nagynak érzik magukat, és igényük, hogy „be legyenek avatva”, hogy megbeszéljük velük a dolgokat. Nem is tudjuk elzárni őket attól, hogy a mobiljukon ne kövessék nyomon az eseményeket.
Bármilyen ijesztő is ez a helyzet most – egy kamasszal lehet ez olyan közös családi megélés, ami a kapcsolatotokat erősíti. Meg oszthatsz abból is, hogy benned mi zajlik, és mit kezdesz ezekkel az érzésekkel. Egy kivételes tanulási lehetőség, hogy mintát kapjon tőled: mit lehet kezdeni a nehéz érzésekkel.
Fontos biztatni, hogy tegye fel a kérdéseit. Most nem érdemes hagyni, hogy szokásos kamasz stílusában lerázzon, és teljesen bezárkózzon a szobájába. SZÜKSÉGE VAN RÁD. Legalább este ülj be hozzá beszélgetni, hogy mit hallott-látott, mit dumáltak az osztálytársaikkal, hogyan érzi magát ezzel az egésszel kapcsolatban.
Érdemes lehet együtt tájékozódni a helyzetről, megbeszélni, hogy mik a megbízható hírforrások. Arról is érdemes beszélgetni, mi is a konfliktus tárgya, miért is rohanta le Oroszország Ukrajnát. Felidézni az európai háborúk történetét és elgondolkozni azon, miért is vannak tulajdonképpen háborúk. Mit tehetünk mi a saját kis életünkben, hogy a világ egy békésebb hely legyen.
A következő napokban valószínűleg megindul majd Ukrajna felé a támogatás. És még jobban megindunak a menekülők. Különböző segélyszervezetek akciókat fognak hirdetni, gyűjtéseket rendezni, önkénteseket keresni. Érdemes ezekre is felhívni a figyelmét.
Maga az a tudat, hogy sok jó ember is van a világban, aki segít a bajbajutottakon, növeli a gyereked biztonságérzetét. Ha hozzájárultok majd ezekhez az adománygyűjtésekhez (akár ő is a zsebpénzéből), megélheti, hogy rajta is múlik, ő is tehet azért, hogy jobb hely legyen a világ.
