6 dolog, amit sose mondj a kamasz lányodnak

Egy kamasz lány néha ki tud borítani minket, felnőtteket – különösen, ha mi vagyunk az anyja… Rendkívüli módon feldúsulhatnak a szerepeink: sokszor nemcsak édesanyának érezzük magunkat, hanem sofőrnek, terapeutának, bankárnak, boxzsáknak, néha akár lábtörlőnek is. Ráadásul finom érzékkel tudják a piros gombjainkat nyomogatni, és ilyenkor olyan mondatok is elhagyják a szájunkat, amit aztán megbánunk. Mi az, amit nagy levegőt véve, mindenképp érdemes inkább magunkban tartani?

nehéz anyának lenni

„Ne legyél ilyen hangulatember!”

Tény és való, néha nem tudjuk, hogyan viseljük el a szinte az egyik pillanatról a másikra változó érzelmi hullámvasutat, amit megtapasztalunk a kamasz lányunk mellett. Az egyik pillanatban sír, a másikban nevet. Hol hozzánk bújik, hol úgy kiabál velünk, mintha a legnagyobb ellenségével lenne dolga. Kiszámíthatatlanok a reakciói.

Csakhogy nehezen tud mást tenni. Egyrészt komoly hormonális változások történnek benne, azt pedig tudjuk, hogy a hormonok a hangulatunkra is hatással lehetnek. Egy másik, kevésbé ismert ok, hogy kamaszkorban hatalmas változások történnek az agyban. Akár ki lehetne tenni a „Felújítás alatt” táblát!

Többek között az érzelemszabályozásért felelős agyi területek is átalakulnak. Emiatt a kamasz lányunk nehezebben ismeri fel az érzelmeit, és nehezebben is kontrollálja őket – nem csoda, ha impulzív. Nehezebben tudja szabályozni a lehangoltságot, vagy a szorongást is.

Legyünk türelemmel, bármilyen nehéz. Valóban megéli ezeket a nagy érzelmeket, gondoljunk csak bele, milyen fárasztó lehet ez neki! Ha együttérzőek tudunk lenni, ezzel arra is tanítjuk, hogy NEM az érzelmei elfojtása a legjobb megoldás. Amikor azt látja, hogy mi magunk stresszoldó módszereket alkalmazunk ordítás helyett – akkor a mintánk is segít neki abban, hogyan kezelje az érzéseit. Magunkat meg erősíthetjük azzal, hogy amikor kiborul és dühös, az is elmúlik… nemcsak a jókedve.

a kamaszlányok hangulata változó

„Mégis, mit gondoltál?!”

Ez a mondat akár gyakran kiszaladhatna a szánkon, amikor azzal szembesülünk, hogy a kamasz lányunk milyen meggondolatlan volt, esetleg hatalmas hülyeséget csinált. Néha szinte érthetetlen, hogyan nem gondolt arra, mik lehetnek a következményei némely döntésének?!

Érthetetlen, de mégis így van: sokszor nem gondol rá. Ismét az agyi változások vannak a háttérben. A tudatos gondolkodásért, az önuralomért és józan ítélőképességért, az empátiáért és az erkölcsös viselkedésért felelős agyterület (a prefrontális kéregben) csak jóval később, a 20-as évei elejére alakul ki teljesen. Ha a kortársaival van együtt, akkor pedig még nagyobb eséllyel mehet bele rizikós helyzetekbe.

A felháborodás helyett többre megyünk, ha újra és újra beszélgetünk vele a zűrös helyzetekről: mit szeretett volna, mik a határok, hogyan érhetné el biztonságosan, amit szeretne, hogyan kell felvállalni a lehetséges következményeket és mit tanulhatunk a kudarcainkból. Egyszóval tanítsuk a felnőtt problémamegoldásra.

„Ne szúrd el úgy, mint legutóbb!”

Ahogy az előzőekből kitűnik, számtalan helyzetben fog meggondolatlan döntést hozni és hibázni. A serdülőkor során pedig sok kihívás vár rá. A kutatások azt mutatják, hogy az elvárásaink befolyással lehetnek az eredményeinkre – éppen ezért nem érdemes negatív, önbeteljesítő jóslatokkal bombázni.

A kamasz lányok amúgy is kétszer olyan hajlamosak a borúlátásre és a depresszióra, mint a fiúk, és a depressziós lányok száma egyre nő. Sokszor rengeteg elvárással vannak túlterhelve: legyenek jó tanulók és sikeresek, közben kedvesek és segítőkészek, miközben úgy érzik, tökéletesen és szexinek kell kinézniük, hogy megfeleljenek a fiúk és a közösségi média elvárásainak.

Éppen ezért nagy szükségük van a támogatásunkra és hogy higgyünk bennük. Ha a múltbeli kudarcaikra emlékeztetjük őket, csak az önbizalmukat ássuk alá. Ne csak azt vegyük észre és tegyük szóvá, amikor hibázik, vagy kudarcot vall, hanem ismerjük el a eredményeit és a sikereit is – amit olyan sokszor természetesnek veszünk. És ha aggódik egy előtte álló kihívás miatt, akkor ne akarjuk megmenteni, de álljunk mellette, és fejezzük ki, hogy szerintünk meg tudja ugrani.

sok az elvárás a kamasz lányodnak

„De jól nézel ki – fogytál?”

Ez az ártatlannak, vagy akár dicsérőnek tűnő megjegyzés sok kamasz lányt érzékenyen érinthet. Hiszen a magazinokban, az óriásplakátokon, a videoklipeken, a közösségi médiában elképesztő mennyiségben zúdulnak rájuk a számítógéppel manipulált képek a karcsú, gyönyörű testű nőkről… miközben a valódi nők, a valódi lányok nem így néznek ki.

A kamasz lányunk ezekhez hasonlítja magát – az az álma, hogy ő is így nézzen ki. A serdülő lányok sokszor úgy vélik, ha vékonyabbak volnának, akkor egyúttal boldogabbak, egészségesebbek és vonzóbbak is lennének. Minél több ilyen képet látnak, annál elégedetlenebbek a saját testükkel. És ebből már lehetne egy jó kis étkezési zavar – amit érdemes lenne elkerülni.

Éppen ezért ne erősítsük benne ezt a klisét, hogy a jó kinézet a fogyással függ össze! Inkább bátorítsuk arra, hogy egészségesen étkezzen, mozogjon, és szeresse a testét, viseljen gondot rá. Ne felejtsük: a testképe kialakulására jelentős hatással van, milyen megnyilvánulásokat kap a testével kapcsolatban tőlünk. És ha mi elfogadjuk saját magunkat, szeretjük a saját testünket…ezzel a pozitív mintával alapozhatjuk meg leginkább, hogy a lányunk jóba legyen a magáéval.

fontos a jó énkép

„Megcsinálod, mert azt mondtam!”

A lányunknak mintha gyakrabban akarnánk ilyet mondani, mint a fiunknak. Hiszen valahol bennünk van az a kép, hogy a lányoknak szófogadónak és kedvesnek kell lenniük, igazodni a tekintélyhez, különben sem nőies dolog keményen konfrontálódni. Ha ráadásul esetleg mi magunk is küzdünk mindezekkel, akkor nehezen viseljük, ha a lányunk nem akar belesimulni ebbe a kedvesen együttműködő szerepbe, és ezáltal emlékeztet minket a saját gyengeségeinkre.

Ennek ellenére nem teszünk jót a kamasz lányunknak, ha erőszakkal próbáljuk elérni nála, hogy azt tegye, amit mi akarunk. Ha nagyon kemények vagyunk, és merev, rideg szabályok betartását várjuk tőle, anélkül, hogy megmagyaráznánk neki az elvárásainkat, leginkább azt érjük el, hogy elkezd hazudni. A felnőtté válás útján a kamasznak életkori feladat, hogy megkérdőjelezze a tekintélyt és próbálgassa a határokat!

A határok valóban fontosak, de sokkal többre megyünk, ha megbeszéljük vele a kereteket. Ha nem ért egyet velünk, akkor hallgassuk meg a szempontjait. Akár még az is előfordulhat, hogy neki igaza van, és nem nekünk. Ezzel a hozzáállással megőrizhetjük a tiszteletét, így pedig sokkal inkább számíthatunk a közreműködésére. Végső soron amúgy is azt szeretnénk, ha a lányunk ki tudna állni magáért és önálló lenne, mire felnő, nem?

sok a vita egy kamasz lánnyal

„Vigyázz, nehogy teherbe ess!”

Természetesen fontos, hogy tisztában legyen azzal, hogy a szexuális élet eredményeként beköszönthet egy nem tervezett várandósság… de ha ezt így adjuk neki útravalóul, azzal nem sokat segítünk neki. Vagy esetleg árthatunk is – meddőséggel foglalkozó segítő szakemberek tudnának mesélni, milyen sokáig elkísérheti egy ilyen odavetett mondat az ember lányát.

Sokkal inkább az időben megkezdett támogatásunkra van szüksége, hogy nagyobb biztonsággal mozogjon azon a számára is új, egyszerre vonzó és izgalmasan ijesztő terepen, mint szerelem, párkapcsolat, szexualitás. Hogy beszélgessünk vele arról, már kisebb korától kezdve, hogy nőnek lenni jó… hogy a testünk és a termékenységünk csodálatos dolgokra képes, akár a ciklus során, akár, amikor gyermeke lesz…hogy miért fontos a termékenységtudatosság… és hogy a szexuális életben milyen sok örömet is kaphatunk a testünk által.

Ne felejtsük: a szexuális nevelés jóval  többet jelent, mint csak felvilágosítástBeszélgessünk ezért vele arról is, hogy milyen egy jó párkapcsolat, milyen sok szintje van, mindegyiknek érdemes időt adni, és fontos, hogy a testünk és lelkünk nagyjából összhangban legyen. Hogy a szerelem csodálatos érzés, viszont nem látunk tisztán közben. Hogy a szexuális intimitás az összetartozás érzését és illúzióját is megteremti, akár ott tart már maga a kapcsolat, akár nem. Hogy a szexuális élet elkezdése egy nagyon komoly lépés, ami tudatos és felelős döntést igényel.

Beszélgessünk vele arról, mik a mi értékeink a szexualitással kapcsolatban. Lehet, hogy nem gondolnánk, de a kutatások azt mutatják, hogy a kamaszokra a szüleik vannak legnagyobb hatással, amikor a szexről döntenek! De azt is mondjuk el neki, miért gondoljuk azt, amit gondolunk. Miért tartjuk fontosnak, hogy várjon vele a házasságig, vagy az elkötelezett párkapcsolatig, vagy amíg késznek érzi magát rá, vagy 20 / 18 /16 éves koráig – akármit is gondolunk erről.

Tudnia kell persze a szexuális úton terjedő betegségekről és a fogamzásszabályozási módszerekről is, és arról, mi az, ami nem egészséges egy párkapcsolatban. Támogassuk abban, hogyan tudja képviselni az igényeit és tudjon nemet mondani, határokat húzni. Legyünk tisztában vele: a kamasz lányokon nagy a nyomás a fiúk részéről, már csak a pornó hatása miatt is. Nem csak arra, hogy lefeküdjenek, hanem az orális és / vagy anális szexre is. Ha nem elég öntudatosak a párjuk vagy a kortársak által kifejtett nyomással szemben, akkor a kisebbik rossz elve alapján könnyebben belemennek az utóbbiakba, hiszen akkor legalább nem lehetnek terhesek.

Nincs könnyű dolgunk, hiszen jó minták nélkül szeretnénk valami olyat átadni a lányunknak, amit mi se kaptunk meg kamaszkorunkban. Egy fontos fogódzó lehet: gondoljuk át, mik a legjobb reményeink a szexualitás-szerelem-párkapcsolat témájában a lányunkat illetően? És arról, ahogy minderről beszélgetni tudunk vele? Ne felejtsük: az elképzeléseink hatással vannak az eredményekre!

kamaszkori szerelem

 

U.I.: Vár a (nem csak) lányos anyák támogató csoportja Facebookon!

Segítség , hogy  megoszthassuk, amit átélünk, és azt is, hogyan érint ez minket. Ahol együttérzést, támogatást és bátorítást találhatsz, és közösségben lehetsz hozzád hasonló szülőkkel. Ahol további írásos és hanganyagokkal segítelek a szülőség kihívásaiban.

A csoport mentálhigiénés segítséget jelent, hogy meg tudjuk őrizni lelki egészségünket, és a gyerekeinkét is. Összefogva, egymást támogatva: EGYÜTT KÖNNYEBB!

GYERE, VÁRUNK! Csatlakozz te is a támogató Facebook-csoporthoz ITT!

együtt könnyebb az otthontanulás is

 

Oszd meg a cikket egy kattintással!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük