Hogyan segíts a kamasz gyerekednek átvészelni a karantént?

Lassan két hónapja otthon vagyunk. Gyűrjük a karantént, mi is, és a kamasz gyerekeink is. Annyi mindent vesztettünk el és vesztünk el ezekben a hetekben, a kereteket, a biztonságot, a valós kapcsolatokat, a terveinket, vágyain.  Ha érettségizik, vagy iskolaváltás előtt áll valamelyik gyerekünk, akkor ő különösen érintett. Hogyan segítsük úgy, hogy közben bátorságot és reményt is tudjunk adni?

Miért olyan nehéz a kamaszunknak a karantén?

A kamaszunkat legalább annyira megviseli az a vészhelyzet, mint minket. Rengeteg kavargó érzést és frusztrációt él meg. Éppen abban az életszakaszban, amikor a leválás, az önállósodás, a saját identitás megtalálása lenne a feladata – össze van zárva napi 24 órában a szüleivel. Miközben hónapokra megfosztották a barátaitól, akikkel a szabad ideje nagy részében együtt lógna.

Ha érettségiző gyerekünk van, akkor különösen fájdalmas számára mindez. Soha nem tudja pótolni az utolsó heteket, a ballagást, a bankettet. Ha iskolaváltás előtt áll, akkor is hirtelen, lezárás nélkül lett vége az eddigieknek. Elmaradtak a fellépések, versenyek, osztálytáborok. Nagyon komoly veszteségeket él meg.

Ráadásul a kamaszunk identitásának szerves része volt a sport, táncóra, színjátszó. Ezek voltak azok az emberek, akikhez tartozott. Két hónapja még biztos horgonyt jelentettek a számára. Nélkülük, a közös élmények nélkül most elveszettnek érezheti magát.¹ Az identitása is bizonytalanabbá válik a barátai nélkül.

Még csak azt se tudjuk megmondani nekik pontosan, mindez meddig tart. Kezdik ugyan enyhíteni a karantént, de közben szorongunk, hogy mi lesz utána? Nem kezd-e ugrásszerűen terjedni a vírus, amikor majd megint visszahozzák a korlátozásokat? Meddig és mennyire kell a távolságot tartani?

Nem csoda, ha a kamasz gyerekünk (is) egyre rosszabbul bírja a karantént. Egyre rosszabbul viseli a bezártságot és a bizonytalanságot. Egyre nehezebb komolyan vennie, hogy be kéne tartani a távolságot. „Jól vagyok, a barátaim is, miért ne lehetnénk együtt?”

Nagyon fontos, hogy ne oktassuk ki, hogy miközben emberek halnak meg, ő azon aggódik, hogy egy darabig nem látja a barátait. Ehelyett fogadjukel a dühét, hogy ennyi mindent elvettek tőle, a szomorúságát, hogy ennyi minden elmarad, a vágyait, hogy mit szeretne. Hiszen ebben az életkorban az lenne a normális, ha folyton együtt lógna a barátaival – gondoljunk csak vissza a saját kamaszkorunkra!

Nem tudjuk megígérni neki, mikor, hogyan lesz vége a vírushelyzetnek. Csak azt tudjuk együtt átgondolni, hogy mindezt a magunk és mások érdekében tesszük. És ismerjük el, hogy „igen, ez most nagyon nehéz neked. Nem az, amire igazán szükséged lenne.”

Tartsd számon, mi van vele

Még ha úgy is tűnik, minden rendben, akkor is érdemes „csekkolni” a gyerekünket minden nap, mi van vele. Fontos, hogy újra és újra jelezd: itt vagy, elérhető vagy a számára, ha szüksége van rád. Nem biztos ugyanis, hogy egyértelműen látszik, ha valami gond van.

Van persze olyan kamasz, aki nagyon egyértelműen kifejezi, hogy mennyire nem tetszik neki ez az egész helyzet. Rengeteget vitatkozik, veszekszik, dühös, feszegeti az otthoni korlátokat – ha már a karantén korlátait nem tudja lebontani. És bár ezt nagyon idegőrlő lehet szülőként elviselni, annyi előnye van, hogy tudjuk, mi van vele.

Sok gyerek viszont azt gondolja: a szüleim nagyon elfoglaltak, ott van nekik a home office, ott vannak a tesóim, az anyagi problémák, nem akarok még én is gondot okozni nekik. Ráadásul, ha még sose szorongott vagy nem volt depressziós, lehet, észre se veszi, ha elkezd belecsúszni.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy egészen rendben vannak. Mitől is lennénk? Egy világjárvány zajlik, a létezésünk megszokott keretei felborultak és soha nem éltünk át még ilyet. Mindez a kamasz gyerekeinkre is igaz a karanténban.

A kamaszunk élete is fejreállt, talán még jobban is, mint a miénk. Lehet, hogy ennek ellenére összetartják magukat, és azt gondolják, rendben vannak. Mégis szükségük lehet rá, hogy beszéljenek arról, amit megélnek. Szülőként pedig fontos, hogy teret tudjunk adni az érzéseiknek.

Lehet, hogy most éppen nem akarják megosztani velünk, hogy vannak. De tudniuk kell, hogy beszélhetnek nekünk róla! Ezért kell újra meg újra elmondani nekik, hogy elérhetőek vagyunk a számukra. Így ha igazán szükségük lesz rá, tudni fogják, hogy jöhetnek hozzánk.

Elveszhet a motiváció a tanuláshoz

A tanulás, a motiváció témája sokszor előkerülő kérdés a kamaszokkal kapcsolatban. Ez a mostani extrém helyzetben is felmerülhet: mi van, ha a gyerekünk elveszti a motivációt a tanulásban?

Könnyen lehet, hogy elkezdünk aggódni, mondjuk mert ezek a jegyek beszámítanak majd a felvételibe, és szívünk szerint rászorítanánk, hogy komolyabban vegye. Esetleg következményekkel fenyegetnénk.

A fenyegetés még senkinek nem hozta meg a motivációját. Gondoljunk bele inkább először az ő helyzetébe. A távoktatás nagyon nem az, ami a suli volt. Sok gyerek azt éli meg, hogy nem tanítják, hanem csak kiadják neki a feladatokat, neki meg meg kell csinálnia, és ezt aztán számonkérik rajta.

Ugyanakkor az egész élete kiesett az eddig megszokott rendjéből. És semmi nem készítette fel erre a hatalmas változásra! Az utóbbi 6-12 évben az iskolai élet ritmusára szocializálódott. Ha eddig jól is boldogult az iskolában a társaival, a tanárokkal – most hirtelen egy egészen másik világba került.

Az elmúlt hetekben nyilván kialakult már valamiféle rendszer az otthonlétben, de ettől ez még nagyon más, mint a teljes eddigi életében. Ha nincs motivációja, abban nincs semmi meglepő. Hiszen az egész e-learning  nagyon kevéssé ösztönző. Furcsa, távoli. Ha a suliban felelt, látta, hogy a tanár bólint. Jó érzés volt, ha beadta a dolgozatot, és kapott valamilyen apró, személyes visszajelzést. Az e-mail ennél sokkal távolibb, sokkal személytelenebb.

Hogyan segítsed a kamaszodat?

Amíg nem hallgatjuk meg, nem tudjuk segíteni, hogy jobban megtalálja a helyét ebben az átmeneti helyzetben. Hallgassuk meg és ismerjük el az érzéseit. Értsük meg, mi jelenti számára a legnagyobb nehézséget.

Fejezzük ki az elismerésünket, amiért próbál megküzdeni az egész kihívással, ahogy próbál alkalmazkodni az új körülményekhez. És ha már meghallgattuk, ilyen kérdésekkel segíthetjük: „Mire lenne szükséged ebben a helyzetben? Mit gondolsz, mit fogsz kezdeni ezzel? Hogyan tudlak támogatni ebben az egészben? ”

Akár megoszthatunk vele egy helyzetet az életünkből, amikor egy nagy, nem várt kihívással kellett megküzdenünk. Elmondhatjuk, hogyan éltük meg, mennyire nehéznek, akár kilátástalannak tűnt, mi volt az, ami segített túljutni rajta, mit tanultunk belőle.

Jó eséllyel elindul köztünk a beszélgetés. De ha nem akar ebbe belemenni, akkor is segítettünk neki. A kérdéseink nyomán elkezdődhet benne egy tudatosítási folyamat a nehézségeivel kapcsolatban. És eljutott hozzá az üzenet, hogy hiszünk benne, hogy meg tudja oldani a problémáit. És az is, hogy számíthat ránk.

A saját lelkünket pedig megnyugtathatjuk, ha tudatosítjuk magunkban: Bár nagyon nehéz ez a helyzet, és szívesen megóvtuk volna tőle magunkat és a kamasz gyerekünket is… mégis, eközben egy nagy lehetőség is számára az önbizalom és a reziliencia, vagyis az érzelmi rugalmasság fejlesztésére.

Mindaz, amit most végigküzd, megtanul ezekben a nehézségekben, nagy hasznára lesz az életben. Ha majd visszatekintünk erre az időre, azt mondhatja: nagyon nehéz volt, de meg tudtam csinálni, képes voltam rá!

Mi van, amikor enyhítik a korlátozásokat?

Tudjuk a jelenlegi szabályokat. De lassan elkezdenek változni az előírások, és ez újabb bizonytalanságot hoz. Mikor kell maszk a kötelezőn kívül, mikor nem kell, mikor engedjem ki, mennyit engedjem ki? Nem tudjuk a válaszokat, pedig szeretnénk. És a kamaszaink is válaszokat szeretnének.

Függetlenül attól, hogy mi a hivatalos válasz, legyen egyértelmű: milyen irányelveket követünk, mint család. És miért teszünk így. A gyerekünknek az segít legjobban, ha van ok, ha van miért. Ezt persze nehéz lehet megtalálni, mert mi magunk se tudjuk feltétlenül.

Először magunknak kell ezt átgondolni, és aztán beszélni róla a gyerekeinkkel. Az, hogy „hordj maszkot, tartsd a 2 méter távolságot, ne találkozz a barátaiddal, MERT ÉN AZT MONDOM” – ez nem elég. Tudni akarják, miért tartsák ehhez magukat.

Ezért mondjuk el, hogyan képzeljük el a következő lépést családilag, és miért pont így képzeljük. Legyünk nyíltak arról,  miért viselünk maszkot, amikor nem kötelező – vagy miért nem. Miért maradunk inkább továbbra is itthon – vagy miért nem.

Ha elkezdünk beszélni velük erről, akkor vagy elfogadják, amit mondunk, vagy vitatni kezdik. Ez teljesen rendben van. A kamaszok szeretnek vitatkozni. Jobban, mint mi. Tudni és érteni akarják a dolgokat.

Ennek a generációnak olyan hozzáférése van az információkhoz, amire még soha nem volt példa. És információ most aztán rengeteg van. Nekünk magunknak is nehéz néha eligazodni köztük. Ezért fontos, hogy családilag is beszéljünk minderről, és meghallgassuk a kamaszunk reakcióját is.

Akkor úgy érzi, tiszteletben tartjuk a véleményét, és részese a döntési folyamatnak. Úgy érezheti, hogy beleszólása van a dolgokba, lehetősége van kontrollra az élete fölött. Pedig ez az egyik, amit leginkább elvesztett, és könnyen úgy érezheti, hogy csak sodorja az élet. Ha együtt döntünk a szabályokról, és ezeknek a szabályoknak értelmük van a számára, akkor ez kapaszkodót fog jelenteni neki is.

 

Hivatkozások:

¹  https://www.ppk.elte.hu/content/fiatalok-lelki-egeszsege-a-jarvany-alatt.t.38826

²https://www.psychologytoday.com/us/blog/lifetime-connections/202003/covid-19-anxiety-control-your-controllables

 

U.I.: Elindult a (nem csak) lányos anyák támogató csoportja Facebookon!

Segítség koronavírus idején, hogy ne szigetelődjünk el – megoszthassuk, amit átélünk, és azt is, hogyan érint ez minket. Ahol karantén alatt is együttérzést, támogatást és bátorítást találhatsz, és közösségben lehetsz hozzád hasonló szülőkkel. Ahol további írásos és hanganyagokkal segítelek a kihívásokban.

GYERE, VÁRUNK! Csatlakozz te is a támogató Facebook-csoporthoz ITT!

Oszd meg a cikket egy kattintással!