7 tipp, hogyan beszéljünk a szexről a gyerekünkkel

A „pedofiltörvény” óta reflektorfényben van a szexuális nevelés témája. Méghozzá fájdalmasan megosztóan. Nagyon erőteljes és nagyon különböző reakciókkal találkozhatunk. Mindenki a saját világszemlélete, értékrendje és a saját félelmei alapján reagál.

Ki, mikor és mit mondhat, miről beszélgethet a gyerekekkel a szexualitással kapcsolatban?  Az majd még elválik, mi lesz az iskolákban: milyen programok valósulhatnak meg és miről lehet szó. De egy biztos: szülőként mi vagyunk a gyerekeink elsődleges nevelői, és épp ezért a szexuális nevelés is elsősorban a mi felelősségünk.

beszéljünk a szexről a gyerekünkkel, mielőtt késő

A szexuális nevelés elsősorban szülői feladat

Hiszen mi vagyunk ott velük az első perctől kezdve. Rajtunk múlik, hogy miről és hogyan beszélgetünk velük, mikor és mit mondunk. Ha nem teszünk azért, hogy olyan összefüggésbe kerüljön számára a szexualitás, amit fontosnak gondolunk, akkor a kortársak és az internet fogja alakítani a gondolkodásmódját.

Szeretnénk ha a gyerekünk pozitívan és önbizalommal, egyben felelősségteljesen viszonyulna a szexualitáshoz. Szeretnénk, ha neki nem a szégyen és a tabu kapcsolódna hozzá, ahogy felnő, mint ahogy oly sokan megéltük. Nem nagyon vannak rá szülői mintáink, hogy is lehet ezt elérni, de ez egyben szabadságot is jelent, hogy megteremthetjük azt, amit szeretnénk.

Sokan azért is nehezen beszélnek a szexualitásról a gyerekükkel, mert attól félnek: ezzel felkeltik az érdeklődését, és majd azt hiszi: felhatalmazást kapott rá, hogy ki is próbálja a szexet. De ha azt szeretnénk hogy a gyerekünk megfontolt, felelősségteljes döntéseket hozzon majd a szexualitással kapcsolatban, ha szeretnénk átadni neki az értékrendünket, akkor nekünk kell megteremteni hozzá a háttértudást.

A mai agyonszexualizált világban ez különösen fontos. A gyerekeinkre kiskoruktól kezdve ömlik az, hogy a szex, szexinek lenni NAGYON fontos. A Bratz-babáktól kezdve a szexis szabású gyerekruhákig, az óriásplakátoktól a filmekig, dalszövegekig és videoklipekig. Pedig a szex csak része a nagy képnek.

A szexualitás ugyanis az egész lényünkről, az egész személyiségünkről szól. Ha arra gondolsz, hogy a szexuális nevelés során egyátalán nemcsak a szexről kell szó essen,, mindjárt nem tűnik olyan ijesztő feladatnak. Beszélgetünk a gyerekünkkel mindarról, ami a testével, a testi működéssel, az érzésekkel, a kapcsolatokkal, a szerelemmel, a határokkal, az intimitással, az örömmel, a termékenységgel, a felelősséggel kapcsolatos – és válaszolunk a kérdéseire.

Ha kiskorától kezdve, korának megfelelően szóba kerülnek a gyerekeddel ezek a témák… akkor jó esélyed van arra, hogy tőled hallja először a fontos és helytálló információkat. Nem a játszótéren, nem az osztálytársától, és nem a pornóból. Megtapasztalja, hogy veled lehet ezekről beszélni, és ezért később is könnyebben fordul majd hozzád a kérdéseivel.

anyai feladat, hogy beszéljünk a szexről a lányunkkal

7 tipp, hogy könnyebben beszéljünk a szexről (is)

 Ne aggódj, ha zavarban vagy

Teljesen rendben van, ha zavarban érzed magad. Miért ne lennél? Általában kevés gyakorlatunk, pláne kevés mintánk van ilyen beszélgetésekhez. Jó hír, hogy először ugyan nehéznek érezheted, de aztán egyre könnyebbé válik, ahogy egyre több tapasztalatod lesz benne!

Akár el is mondhatod, hogy „Szokatlan most nekem ez a helyzet, kicsit zavarban is vagyok, mert velem annak idején a szüleim semmi ilyesmiről nem beszélgettek.” És az is rendben van, ha a gyereked is zavarban van, érdemes lehet erre is reflektálnod: „Lehet, hogy most egy kicsit furán érzed magad, és ez teljesen rendben van.”

Segíthet, ha előre átkeretezed magadnak a helyzetet. A kínt, a feszengést leginkább gyerekkorunkból hozzuk magunkkal. Ez most egy másik helyzet – amikor úgy döntesz, hogy megadod a gyerekednek azt, amiben neked nemigen volt részed. Akár el is próbálhatod, mit is akarsz elmondani, hogy ismerős legyen már egy kicsit a helyzet.

Egyszerűen beszélj – nem előadást kell tartani a gyerekeidnek, mert akkor hamar elvesztik az érdeklődésüket és a nyitottságukat. Beszélj egyszerűen, mindennapi, normális hangon. Mintha csak arról lenne szó, hogy mi lesz vacsorára, hova mentek nyaralni, miért zöld a fű, vagy hogyan működik az autóban a motor.

 Fontosak a pontos, összefüggésekbe ágyazott információk

Akár te kezdeményezed a beszélgetést, akár a gyereked tesz fel egy kérdést, fontos először tisztázni, mivel van már képben, vagy pontosan mire kíváncsi, mi van a kérdése mögött. Így pótolhatod a hiányzó láncszemeket, helyreteheted a fejében a téves infókat.

A szexualitás komplex témáját illetően a gyerekek érdeklődése általában lépésről lépésre  bontakozik ki. Először arra kíváncsiak, honnan is kerültek ide ők maguk, majd utána hogyan is „készül” a kisbaba, végül hogyan is találkozik össze a petesejt meg a hímivarsejt.

Itt kerül képbe a szeretkezés – amitől elkezdünk kínban lenni. Pedig erről is lehet szépen beszélni. Elmondani, hogy a felnőtteknek van egy különleges nyelve, ahogyan ki tudják fejezni a szerelmüket egymás iránt.

Hogy amikor szeretkeznek, hogy nemcsak a szájukkal, hanem a nemi szerveikkel is tudnak csókolózni. Sőt egymásba is tudják tenni őket, hogy a lehető legközelebb legyenek egymáshoz, szinte eggyé váljanak. Hogy ebből fakadhat egy új élet is. De a szerelmeskedés egyébként is nagyon jó érzés nekik, amikor megélhetik, milyen közel vannak egymáshoz.

beszéljünk a szexről, a megtermékenyülésről

 

 A szex felnőtt dolog

Hangsúlyozd azt is, hogy a szex nem gyerekeknek való. Fel kell nőni hozzá, hogy megfontolt, felelősségteljes döntést tudjon majd hozni róla, kihez és mikor akar ennyire közel kerülni testileg-lelkileg. Hiszen ez olyan döntés, amelynek akár egész életére komoly kihatása lehet.

Mint ahogy az autóvezetésről is lehet sokat beszélgetni vagy olvasni – de fel kell nőni, meg kell érni hozzá, hogy ténylegesen is autót vezethessen.

A gyerekek a serdülőkor kezdetéig egyébként inkább „fújos” dolognak, furcsa felnőtt szokásnak szokták tartani a szexet. Néha még akkor is – a lányok főleg. Ami teljesen rendben van ebben az életkorban. Ezzel egyidejűleg érdekelheti is őket, és akár sok kérdésük lehet. Ez is teljesen rendben van.

Amikor a Ciklus-show-n az élet keletkezéséről beszélgetünk, és szóba kerül a szeretkezés… nagyon sokszor látom a lányok arcán (ötödik-hatodik osztályosokról beszélünk): erősen megkérdőjelezik magukban, hogy a szexben bármi jó lehet. Sokszor inkább undorítónak vagy ijesztőnek találják. Nemegyszer szinte bizonygatnom kell, hogy a szeretkezés milyen szép testi-lelki élmény tud lenni, amikor majd megérnek rá.

 Érthetően és idejében

Ellenőrizd, hogy megértette-e, amiről beszéltél: „Ez így világos? Vagy van valami, amit nem értettél?” Ez fontos, mert a gyerekek néha érdekes módon tudják összerakni a fejükben a részleteket. Vagy ha kérdezett közben: „Megválaszoltam a kérdésedet? Vagy van még valami, amire kíváncsi vagy?”

Jellemző aggodalom, hogy nem lesz ez túl sok információ a számára, túl korán? Lehet, hogy túl sok lesz, amit mondani akarsz – de ezt észreveszed arról, ha kezd üveges tekintettel bámulni. Ilyenkor érdemes befejezni a témát, mert elvesztette az érdeklődését. Ami meg nem érdekli abból, amit hallott, azt egyszerűen elfelejti.

És hogy túl korán? A gyerekeket általában 4-5 éves korban egyébként is elkezdi érdekelni, honnan jönnek a kisbabák. De ettől függetlenül is: amint tévét lát, vagy zenét hall a rádióból magyar nyelvű dalszövegekkel, ha már más gyerekekkel együtt van, pláne hozzáfér az internethez… rögtön különböző üzenetek érik a szexszel kapcsolatban.

Ezért fontos, hogy beszéljünk vele a szexről. Ezek a környezetből, kultúrából érkező üzenetek legtöbbször pontatlanok, félrevezetőek és összezavaróak. Nem hiszem, hogy arra vágysz, hogy ezek formálják a gyereked szexualitásról alkotott képét.

Ezért fontos idejében elkezdeni beszélgetni vele minderről. Nemegyszer megtörténik sajnos, hogy már az oviban hall valamit egy kisgyerek a többiektől, aztán mondjuk a nagyszülőknél egy telefonon vagy laptopon pedig beüti a keresőbe, hogy SZEX… és így találkozik először a pornóval. .:(

a szexuális nevelés egyben prevenció is

 Újra meg újra hozd szóba a témát

Nem egyszeri nagy beszélgetéssel, „felvilágosítás”–sal kell letudni a dolgot – azt már megtapasztaltuk gyerekként, hogy nem túl hatásos. Nem fog egyszerre összeállni neki az egész kép, és el is felejtenek majd különböző részleteket. Gondolj vissza, neked is hány évre volt szükséged! Ismétlés a tudás anyja.

Nagyon sok olyan helyzet adódik a mindennapokban, amikor behozhatod a szexualitás témáját: gyümölcs a fán, tüzelő kutya, szerelmespár egy könyvben, óriásplakátok az utcán, kismama a villamoson, esküvői meghívó…

A közös filmnézések kapcsán például nagyon sok helyzethez lehet egy-két mondattal kapcsolódni, életkortól függően: „Jaj de csúnyán összevesztek – szerinted mit lett volna érdemes másképp csinálniuk?” „Még csak most ismerkedtek meg, és máris megcsókolták egymást – mit gondolsz erről?” „Szerinted mennyire gondolták át azt a döntést, hogy lefeküdtek egymással?”

Azért is érdemes a tanulásra alkalmas pillanatokat kihasználni, mert nem minden gyerek kérdez a szexualitással kapcsolatban. De ettől még szüksége van azokra az infókra, tényekre, üzenetekre, amiket tőled hallhat. És mást ért meg 5 évesen, 8 évesen és 12 évesen. Ahogy növekszik, egyre több részlet kerülhet szóba.

 Beszélj az értékeidről is

A szexuális nevelés mindig értékek mentén történik. Ne csak a fontos információkról essen szó, hanem az értékeidről is. A szexualitással kapcsolatos helyzetekről, döntésekről ugyanis sokfélét gondolhatunk annak alapján, hogy mi számunkra az érték. Ezeket pedig csak úgy tudod átadni a gyerekeidnek, ha beszélsz róluk.

Fontos tisztában lenned vele, mik a TE értékeid a testtel, a szerelemmel, a párkapcsolattal, a szexualitással kapcsolatban. Amit igaznak gondolsz saját magadat, és a családodat illetően. A tényeken túl ezekről is beszélgess a gyerekeddel.

Osszad meg vele azt is, hogy miért gondolod azt, amit gondolsz… hogy hogyan erősítik meg a hozzáállásodat a személyes élettapasztalataid, a hited, a számodra fontos, véleményformáló emberek, a tudományos kutatások. Minél nagyobb, annál inkább fontos, hogy ez is szóba kerüljön.

 És muszáj beszélgetnetek a pornóról is

Mert előbb-utóbb találkozni fog vele. A gyerekeink az internet és az okostelefonok korszakában TÉNYLEG csak egy-két kattintásra vannak a kemény pornográf tartalmaktól. Szado-mazo, erőszakolás, csoportszex, vérfertőzés, pedofília… minden ott van, már az első oldalon. És nincs mindenhol szűrőprogram.

A gyerekek átlagosan 11 éves koruk körül találkoznak először a pornóval. Amint elég nagy lesz ahhoz, hogy képes „kiguglizni” valamit, vagy videókat nézni a You Tube-on, fennáll az esély, hogy pornóba botlik. A karantén, a sok online lét csak megnövelte a pornót néző fiatalok számát.

Ha nem beszélgetünk a szexualitásról és a szexről a gyerekünkkel, akkor biztosra vehetjük, hogy a pornóból próbál „tanulni”. De így eltorzult képe alakul ki a szexről. Mert amit ott lát, annak nem sok köze van a valósághoz, két egymást szerető ember testi szerelméhez. Vértezd fel a pornóval szemben, tedd meg, ami rajtad múlik!

beszéljünk a szexről és a szexualitásról is

 

Lehet, hogy nem gondolnánk – de a gyerekekre együttjárás, párkapcsolat, szex témájában a szüleik vannak a legnagyobb hatással egészen 19 éves korukig. És szeretnék, ha beszéljünk velük – nemcsak a „biztonságosabb szexről”, hanem a párkapcsolatokról, intimitásról, tapasztalatokról, a szexualitáshoz kapcsolódó értékekről. Segítséget várnak tőlünk, hogy el tudják dönteni: mi az, ami rendben van, normális és egészséges, és mi az, ami nem.

 

Oszd meg a cikket egy kattintással!

1 hozzászólás érkezett a cikkhez: “7 tipp, hogyan beszéljünk a szexről a gyerekünkkel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük